Ki vagyok én? Ha a Bak, akkor...

A Bak Föld-jegy, így többszörös földhöz kötöttséget hoz. A Bak úgy uralkodik, mint ahogyan az apa a gyermekén - mindig övé a döntő szó, így a jellemen belül is gyakran a Bak-ság úgy szól az emberhez, mint egy szülő a gyermekhez. Vezérelve: emlékezés az emberi lét tragikumára, betegségekre, veszélyekre és a halálra. Mindig szembenéz azzal, ami várható, kiszámítható, sejthető. A fejlődés lehetőségét az hordozza magában, ha a Bak megérti, hogy "tudni" valamit annyit jelent, hogy fölé emelkedhetünk, és nem azt, hogy pesszimistán, borongósan lássuk az életet. Ahogyan a veszélyes hegyi tájakon észreveszi valaki a szakadékra figyelmeztető jeleket, és elkerüli a veszélyt, úgy az életben is erre van szükség - a Bak ne csak meglássa a szakadékot, hanem mutassa meg, hogyan lehet biztonsággal elmenni mellette. A képessége adott ehhez, de fejlődnie kell, hogy elhiggye, valóban elkerülhető a veszély. Alapos, elmélyült, óvatos, értékes tapasztalatokkal rendelkezik - ezt kell átadnia másoknak. Nem barátkozik könnyen, hideg zárkózottság veszi körül, ez a légkör azonban őt magát kínozza legjobban. Nem lehet sürgetni, kényszeríteni, mert zavarodottá válik, és ez indulatot hoz létre benne. Mindenre alaposan elő kell készülnie, a saját tempójában. Lassú, kötött, elemző, merev rendszere biztonságot ad számára. A fejlődésre lépő Bak tehetségessé és műveltté válik, és lénye tiszteletet parancsoló, súlyos és tekintélyes. Ezt a méltóságot erősen igényli, és nagy nyomatékkal viseli. Makacssága gyakran krónikus székrekedésben nyilvánul meg. Hajlamos arra, hogy korán öregítse magát, így kíván tekintélyt szerezni.
A csodát kéne elfogadnia, és az élet természetes állapotaként megélnie.
Ügyelnie kell a csontjaira, ízületeire, térdére.
Válaszútja: külső siker vagy belső felemelkedés? Feladata: legyőzni a makacsságot, rideg zárkózottságot, merevséget.
Forrás: Szepes Mária: Smaragdtábla

Ki vagyok én? Ha az Oroszlán, akkor...

Az Oroszlán-szülött sugárzóan nagylelkűvé, öntudatlanul kezelhetővé válik, amint valaki elismeri abszolút fölényét, s kiváltja gyámkodó, patriarkális gyöngédségét. Lekezelni, nyílt erőszakkal fölébe kerülni, lényét háttérbe szorítani nem szabad. Ez viharos ellenállást, antipátiát, mélyebb fokozataiban bosszúvágyat vált ki belőle. A nemes lelkű Oroszlán a „Napkirály”, a „jó óriás”, aki minden akadályt elhárít az útból. Mindenkihez gyöngéd és kedves, aki gyámoltalanságában rászorul, és aki felnéz rá. Kötésektől azonban megvadul, ha valaki erőszakot akar tenni a természetén, az könnyen megismeri az oroszlán karmait. De önként sétál be a legbonyolultabb nehézségek közé, s az egész világgal felveszi a harcot, ha érzi, hogy szükség van rá valahol, szeretik és megbíznak benne.
Ha rosszul kezelik, felbőszítik, akkor a legkezesebb oroszlánból is kitör a sértődött állatkirály, aki tehetetlen fájdalmában még szelídítőjét is megsebzi.
Ha betegessé válik a gőgje, akkor környezetében teljesen egyedül marad, és „öreg, beteg oroszlánként” magányosan kesereg barlangjában alattvalói hűtlensége miatt.
Az Oroszlán-szülött gyakran a lázadások célpontja, és nem képes megérteni, miért fordulnak ellene azok, akikkel „csak jót tett”, s akiket a maga módján akart boldoggá tenni. Nincs gyakorlata a kudarcban, megalázkodni, megalkudni nem tud. A részvétet megvetésnek érzi. Amint az Oroszlán nem egyedül a külvilágot okolja saját kudarcaiért, megszületett benne gyógyulásának feltétele.
„Aki uralkodni akar, tanuljon meg szolgálni” – ez a tétel az Oroszlán jellemének kulcsa, amellyel múlandó sikereit vagy balsikereit benső dicsőséggé változtatja. E kulcs birtokában cserélheti át erőszakkal kiharcolt világi pozícióját és annak irigyelt, külső díszeit benső rangra, amelyet nem kell bizonyítani. Belső erejéből szőtt koronáját nem veheti el senki, mert az nem ráakasztott jelmez, hanem lényének szerves része. A minden életre rásugárzó, harmonikus Nap-derűt még a vak sem tagadhatja le, mert áradó heve csontjáig átmelegíti mindazokat, akik fényében melegednek.
A belső dicsőség hozza meg számára a kreatív energiákat, a visszaszerzett hatalmat. A teremtés öröme a teremtett formák modelljeiben megnyilvánuló szellem felszabadításának elégtétele. Győzelem minden erőszak és indulat fölött. Függetlenség, amelyet nem köt meg többé anyagi kötelék, szenvedélyek diktatúrája sem. A valamennyi életben önmagát szemlélő, derűs méltóság.
Az Oroszlán-becsvágy határtalanul erős és ugyanakkor sebezhető a külvilággal folytatott harcában. Indulata valójában benső elégedetlenség. Amint az Oroszlánnak sikerül kapcsolatot teremtenie saját kreatív vénájával, a műalkotás elégedettsége derűssé teszi. Örömének naptöltése, benső törvénye szerint, szétszórja önmagát. Megértően gyöngéddé, adakozóan szolgálatkésszé, nagylelkűen örömszerzővé válik. Amikor élete legmélyebb pontján hitte magát, elpusztult remények és ambíciók között, valójában a filozófiai halál misztériumán esett keresztül. Egy rossz irány lezárása nélkül senki nem léphet át egy új létformába. Ahol valami befejeződik, ott kezdődik az új.
Forrás: Szepes Mária: Smaragdtábla

Krúdy és Szindbád

Marhahúst (mint akár a halat) legjobban egyedül fogyaszthatni... a marhahús természetes ízével hat, és porcikáihoz, amelyek kóstolgatva kezdődnek, még az ecetes torma se a legfontosabb társaság, legfeljebb a só.
Az első falatoknak kell megmutatni, vajon érdemes-e mind beljebb hatolni a bordák közé (sőt a bordák alá), ahol a színhús remegve, zaftosan és forrón várja megmártását a hideg, ecetes tormában vagy a forró paradicsommártásban.”
Hogy elképzeljünk egy jó hangulatú, korabeli vendéglőt, ahol kellő étvággyal foghatunk bele az ízes falatok fogyasztásába, nézzük milyen szavakat ad az író Szindbád szájába a „Májusi csodák ( A gyomor örömeiben)” című írásában.
„-Májusban az ételek ifjú hercegi családja jön látogatóba gyomrunkhoz, amely annyira szomjazta a megifjodást- mondá Szindbád a gyomorbajos Úriembernek, aki a szabadban, jó szagú fák, hársak, platánok, orgonafák alatt, egy pirossal, kékkel és más ringató színekkel terített vendéglőben mellé csatlakozott.”

Hurkatöltelék - századfordulós recept

Hurkatöltelék (régi szegedi recept a századfordulóról) recept, fehérmáj receptek
Hozzávalók: bors, só, vöröshagyma, fehérmáj, fodorháj, lép, sertésszív, sertéstüdő
Elkészítés:
Disznóöléskor vesszük a tüdőt, a szívet a fehérmájat, lépet, a hájszélről a húst, a fodorhájat - előbb hideg vízben jól kiáztatva -együtt megabáljuk. Ha a fodorháj jól megfőtt, kivesszük s apró darabokra vágjuk. Egy és fél kiló vöröshagymát vele megsütünk. A többi föntebb elősorolt kellékeket apróra vágjuk s megfőzünk két kiló rizset jó bő abáló lében, úgyhogy egész szemben maradjon. Egy tenyérnyi nagyságú májat hideg vízben kiáztatunk, elkaparjuk, az izmokat kiszedjük és nyersen adjuk a töltelékhez. Egy zsemlyét az abáló lében megáztatunk és a rizs és vöröshagyma kétharmadával adjuk a töltelékhez. Magyarborsot a legtöbbet, tetszés szerint szegfűborsot, kevés majorannát, még kevesebb gyömbért, mind finoman megszitálva. Sót a rizsbe főzzük. A tölteléket a belekbe töltjük.

Színházba jár a nagyérdemű...

Európa sok országában, így Magyarországon is a 19. században jöttek létre az állandó színházak. Működésük szinte már „üzemszerűvé” is vált, hiszen naponta rendszeresen tartottak előadást. Emiatt is nélkülözhetetlenné váltak a kőszínházi épületek. Magyarországon 1865–1899 között 14 kőszínház épült – csupán az 1890 utáni évtizedben Nyíregyházán, Pécsett, Kecskeméten, Kassán egy-egy, Budapesten pedig négy: a Vígszínház, a Magyar Színház, az óbudai Kisfaludy Színház és a Somossy Orfeum. A 20. század első két évtizedében – az I. világháború alatti időszakot is beleértve – további 11 nagyobb színház létesült, eredetileg nem színháznak tervezett épületek átalakításával is. A legtöbb ekkor épült színház – átépítve, felújítva – még ma is üzemel.
Az épületekben állandó és ún. vándortársulatok játszottak. A budapesti színházak magánkézben voltak, viszonylag állandó társulatokkal. Az 1870-es években vidéken 45 vándortársulat működött. 1879-től 1949-ig, a színházak államosításáig a „színikerületi rendszer” volt érvényben. Az Országos Színészegyesület az országot színikerületekre osztotta fel, amelyek területén egy-egy társulat előadásokat tarthatott. A társulatokat általában igazgatóikról nevezték el. Színész, illetve igazgató az lehetett, akinek az Országos Színészegyesület kiadta a működési igazolványt.
A 20. század elejétől a kávéházakban, orfeumokban, a szállodák nagytermeiben sok kabaré működött; ezek különböző időtartamig álltak fenn, s vezetőik gyakran cserélődtek. 1894-ben a budapesti Nagymező utcában (a mai Fővárosi Operettszínház helyén) nyílt meg a német nyelven játszó Somossy Orfeum, amely később Fővárosi Orfeum néven működött. 1901-ben ez utóbbiban indította útjára Zoltán Jenő az első magyar nyelvű kabarét.
A világ bármely részén alapvetően a nézők határozzák meg, hogy a színházak milyen darabokat játszanak. Az ún. nagyközönség mindenütt szórakozni jár a színházba. Az irodalmilag is értékes művek bemutatóinak és előadásainak arányszáma mindig attól függ, mekkora közönség érdeklődik az ilyen drámák iránt. A színházkultúra szemszögéből e tekintetben az előadások száma a döntő fontosságú, s nem a bemutatóké.

A Mulató Budapest

Az éjszakai életet kedvelők számára az évek során több, hosszabb-rövidebb ideig fennmaradó sajtótermék jelent meg Budapesten. Ezek közé tartozott az 1890-ben indult Mulatók Lapja és az 1901-ben piacra dobott Mulató Budapest című napilap, amely néhány szám után Szöveges és Képes Mulató Budapestté, később Műsoros Képes Mulató Budapesttéalakult, majd meg is szűnt még abban az évben. 1906-ban néhány hónapra A Mulató Budapest címen hetilapként reinkarnálódott. 1911-ben rövid ideig megjelent Az Éj című kiadvány, amely szintén a budapesti éjszakai élettel kapcsolatban szolgáltatott információkat.
Ezekben a négy-nyolc oldalas újságokban döntően különböző szórakozóhelyek reklámjai jelentek meg, de gyakran hirdettek bennük pikáns könyveket forgalmazó kereskedők és óvszereket reklámozó gyógyszerészek is. Ezek mellett általában rövidebb cikkek is megjelentek, amelyek részint aktuális eseményekre, például új orfeumi műsorokra reflektáltak, részint pedig alkalmanként olyan általánosabb témákat boncolgattak, mint a prostitúció, a leánykereskedelem, vagy az éjszakai szórakozóhelyek létjogosultsága.

Ó, azok a békebeli ruhák, fodrok és sóhajok!

A századforduló előtti és utáni idő a technika és a tudomány elképesztő fejlődését hozta magával, melynek révén az életmód is megváltozott.Céltól és alakomtól függően változott a női és férfi ruházat anyaga, színe, szabása.
A századforduló előtti kor, a BELLE EPOQUE (szép korszak) fényűző, anyagában, díszítésében pazar, bár színeiben visszafogott.
189o-ben kiveszik az utolsó abroncsot és farpárnát a szoknya alól, s egy nyugodt, kiegyensúlyozott forma alakul ki, mely hiába megy ki a divatból, igen széles körben kedvelt a század végéig.A fej kicsi, homloknál dús fru-fru. Fejtetőn összefogott, hegyes kis kontyok, rajtuk csúcsos fejű, vagy lapos tetejű, széles karimájú kalapok.Újdonság a a férfias szalmakalap.
A felsőrész ránctalan, magas. Kerek, karcsú derék, az ujjak erősen dudorosak.Gyakori a széles szalagöv.Részekből rakott szoknya keskeny, elől teljesen sima, a csípő vonalát hátul követi s csak néhány függőleges redő emlékeztet a turnűrre. Általános a földig érő hossz, de sportos alkalmakra elfogadott a bokáig érő, este az uszályos.
A kabátok általában testhezállóak, de nagyon divatosak a különböző hosszúságú csipkeselyem gallérok.
Sok a hímzett, nyomott bársony, az anyagok lágyabbak, matt, vékonyabb szövetek, taft. Nyáron kockás, csíkos pamut és lenvászon szöveteket hordanak. Eltűnnek a merész tónusok, inkább kevesebb, visszafogott ízléssel összeállított szín és díszítés a jellemző.